Szokványos vasárnapi délutánt tartok itthon. Unatkozok, és gyönyörködök bátyám kifejezéstelen mozdulatain. Főz. Komolyan néha elgondolkozok azon hogy miért ilyen, ha idegen élne nálunk valószínűleg azt hinné hogy süket néma szegény. Régen teljesen más volt, mondjuk nem mintha akkor többet beszélt volna, de sokkal felszabadultabb volt. Még is úgy érzem hogy boldog, az apró dolgok boldoggá teszik. Gyerekek, állatok, főzés.. evés. De hiányzik a sok beszélgetés, mert manapság ez csak annyiból áll hogy én kérdezek, vagy mondok valamit ő meg annyival válaszol hogy "Nem", "Ne csináld.", "Túl hangos vagy.". Mióta megismerkedtem a barátaival ilyen. Bár lehet azt is nehezen viseli hogy felnövök. A bátyám gyakornok az egyik idol cégnél, a csoporttársaival ismerkedtem meg pár évvel ezelőtt. És kialakult a kis baráti csoportunk, persze nem Leo az elemes központbeli tagja azt meg kell hagyni. Rólam csak annyit hogy mindenki azt hiszi - legalábbis aki nem ismer - hogy egy divatmániás kis fruska vagyok, csak az öltözködés,  a smink és a bulizás a mindenem. De ez nem igaz. Nem véletlenül vannak csak fiú barátaim, tény hogy szeretem a szép dolgokat, adok magamra, de a fiús énemet soha nem tagadtam le. Szeretek viccelődni, nevetni, szórakozni, főleg ezzel a csapat hülyével. Nem véletlenül ismerkedtem meg Kennel sem. Még a gyakornok korszak előtt került az osztályba, sokat viccelődött, persze ez már a többieknek túl sok volt, de én értettem  a  humorát, a szomorú napjaimat mindig feldobta. Közel kerültünk egymáshoz, legjobb barátok lettünk, bár persze viccből minden hülyeséget kipróbáltunk együtt, mint például "Jajj úgy sem meritek megcsókolni egymást mert biztos az egyikőtök többet érez." - persze ennél a résznél jött a csókjelenetünk, és annyiszor viccelődtünk már ezzel hogy természetessé vált -  vagy "Figyelj Kyungri van egy lány, szeretném elhívni randira, hogy tudnám felkelteni a figyelmét?" Ken nő csábász korából, aztán a teljes randit eljátszottuk ketten, a végén olyan jól éreztük magunkat hogy ellett felejtve a kiszemelt lány. Majd jött az ötlete hogy jelentkezik egy idolcéghez gyakornoknak, ennek megörültem, bátyámnak is szóltam, hisz gyönyörű hangja van. Sikeresen bekerültek mind a ketten, Leo pechére egy csoportba. Pechére persze, hisz utálta Ken-t már akkor is, valószínűleg azért mert mindig együtt lógtunk. 

- Kész - rakta elém a még forró gőzölgő rament Leo.

- Remek, szerintem a fiúk is nemsokára beesnek. - csaptam össze mosolyogva kezem, majd megszimatoltam az ebéd illatát. Leo nem várt, szedett magának, és evett, nincs olyan képessége hogy kajánál várjunk a másikra. Majd csörgött a telefonom, Ken hivott felvettem.

- Vauf Vauf - ugatott bele a telefonba mint egy kifejlett kutya, mindig ezt csinálja.

- Tudod mi a kapunyitó! - Ravi hangját hallottam a telefonba, majd hátulról Hongbin nevetését is meghallottam.

- Ken igyekezzetek, Leo mindjárt megeszi az egészet - nevetek, bátyám felnéz rám, szokásos gyilkolással teli szemével, mire én csak egy puszit dobok neki. Ki se kellett mondanom már viharzottak be az ajtón mindannyian. Csak hárman jöttek, Hyuk biztos a barátnőjével van, N meg dolgozhat.

- Kyungriiiririririri - ugrándozik Ken, szokásos üdvözléses eső táncunkat járjuk el, majd sorra köszönök Ravinak és Hongbinnek is. Leo már be is fejezte az ebédjét, be is vonult a szobájába.

- Köszi az ebédet Leo!! - kiabálva integetett utána Ken, majd mindannyian az asztalhoz települtünk.

- Mi az a hátizsák? - mutatok a falhoz, ahova Ken bigyesztette a táskát. -Ugye nem akarsz megint itt aludni?! - nézek rá.

- Na - pislog ártatlanul.

- Ken! Tiszta lila foltos vagyok... vergődsz egész éjjel - mutogatom a múltkori itt alvásának  nyomait.

- Pedig én tökéletesen alszok melletted! - szürcsöli a tésztát. Raviék csak vigyorogva követik a beszélgetést, Hongbin természetesen nagyobb hangot ad nevetésének.

Nem is tudom mióta vált hétvégi szokásunkká az egymásnál alvás, de mint az oviba, mesét olvasunk, animációs filmet nézünk, csitítom Ken-t nehogy Leo betörje az ajtót és megölje. Meg szeret Ken rémtörténeteket mesélni... amitől ő tök nyugodtan horkolva alszik, de én meg nem alszok semmit egész éjszaka. 

Mikor végeztünk az ebéddel beküldtem őket a nappaliba TVzni, addig gondoltam nyugiba elmosogathatok.

- Segítek - jött oda mosolyogva Hongbin.

- Ugyan nem kell, vendég voltál - veszem el a tányérokat a kezéből, de szerencsétlenül fogtam meg és majdnem kiesett a kezemből, Hongbinnak hála nem a földön landolt, mert segített megtartani. Arca túl közel került hozzám, nagy szemeit bámultam, néha akaratlanul is elgondolkozok azon hogy hogy lehet valaki ennyire jó képű.

- Te egyre jobb képűbb vagy Bin. - mosolygok rá, mire zavarba jön és aranyosan kuncog egyet. Komolyan mint egy kis kutya olyan aranyos ez a gyerek, folyton nevet mindenen, segítőkész, jól néz ki. 

-Uiiiii - csúszik be a konyhába Ken hírhedt malac visításával.

- Most elrontottad a pillanatot! - rúgnék bele de elkapja a lábamat mire elvesztem egyensúlyom és elvetődők a padlón, szerencsére a tányérok már rég Hongbin kezében vannak, de a kezemen lévő hab szállt szanaszét a konyhába. 

-Idióta - bökdösöm nevetve. Verekedünk a konyhapadlón, a többiek könnyezve szórakoznak rajtunk.

- Nem szép dolog ilyen kupit csinálnod Kyungri! - vált komoly hangra.

- Így gondolod?!! - teszem csípőmre a kezeim - Akkor nyomás mosogatni! - közlöm vele vigyorogva, kiveszem a tányérokat Hongbin kezéből, és az övébe nyomom őket. - Fighting! - veregetem meg a vállát, majd kissé sántikálva tovább állok és kényelembe helyezem magam a kanapén.

Esteledett már ezért Ravi és Hongbin már hazafelé készülődött, Ken elbóbiskolt a nappali közepén a földön, én meg kikísérni készültem a fiúkat.

Kiengedtem őket, Ravi már rég a kapun túl volt, de Hongbin gyorsan visszafordult, nagyokat pislogtam rá.

- Valamit bent hagytál? - fordulnék meg mire finoman megfogja a karom.

- Öhm, nem, csak azt szerettem volna kérdezni hogy holnap.. suli után.. ráérsz? - mosolyog zavarában.

- Hmm.. igen.. miért? Mit tervezünk a csapattal? - mosolygok én is.

- Nem, nem a csapattal. Csak te meg én.

- Tessék? - mire meglátta meglepődött arcom, úgy tűnt mint aki gyorsan más ötlete keres amivel elcsalhatna.

- Á! Biztos tanács kell, láttam hogy szemezgettél a barátnőmmel a múltkor! - bököm meg mellkasát.

- Hát igazából.. - vakarta meg fejét..- de a többieknek ne..

- Jó jó persze ne aggódj! Akkor holnap suli után - vigyorgok majd adok neki búcsúpuszit és integetek kedvesen. 

- Köszi az ebédet - integet ő is majd siet Ravi után. Visszatolatok az előszobába, és miközben zárom be az ajtót végig azon jár az eszem hogy milyen szerencsés a a barátnőm hogy ilyen fiú érdeklődik iránta, de mikor megfordultam minden gondolatom elillant, annyira megijedtem.

-Ááá! Jézusom Ken!! Ezt ne csináld többet! - visítozok toporzékolva, Ken úgy gondolta hogy vicces ha egy zseblámpával az arca előtt a sötétben megijeszt. Leo a zsivajra álmos arccal kibámult a szobaajtóján, majd tudomásul vette hogy mi történt, és egy sóhajtást hátrahagyva visszavonult. Még a könnyem is kicsordult ijedtemben.

- Majdnem bepisiltem hülye -  fogom mellkasom. 

- Én jobban megijedtem tőled - tör ki nevetésben Ken.

- Ah.. idióta - sietek el mellette egyenesen a mosdóba.

-Amúgy mit akart Bin? - áll meg a zárt fürdőajtó túloldalán.

- Figyelj bejönni nem akarsz esetleg? - utálom mikor ilyenkor jön rá a beszélhetnék, olyan kínos mikor hallatszik a csurgatás.. azért vannak határok. Főleg ha bejön pisilni mikor én fürdök az a másik amivel kilehet kergetni, jó  hogy ennyire barátok vagyunk meg minden, nem is zavarna igazából.. de mi lesz a következő? Kézen fogva megyünk nagy vécézni? 

- Jó jó, de már megszoktam  a csurgatásod dallamát, inkább válaszolj és akkor nem hallatszik! - hallom hangján ahogy próbálja visszatartani a nevetést.

- Úúúú te hallod, meghalsz - fejezem be a vécézést, felhúzom gyorsan nacimat, lehúzom a wc-t és vágtatva rohanok ki, kicsapom az ajtót és ráugrok. Ő csak nevet az egészen, de én akkor sem kegyelmezek neki. Sajnos minden verekedésünk csak azzal végződik hogy kifekszünk a nappali közepére és lihegve pihenjük ki a küzdelmet. Erre Ken mindig azt mondja hogy biztos úgy nézünk ki ilyenkor mint egy pár szeretkezés után.

- Szóval? - fordul felém, kezét hasán pihentetve, ő is kapkod a levegő után.

- Hm?

- Bin, mit akart Hongbin?

- Nem mondhatom el! - fordultam én is felé.

- Légyszíves - pislog nagy szempilláival rám és közelebb csúszik.

- Randim lesz vele - mondtam nevetve mire csak elkerekedett döbbent szemekkel nézett rám.

- Randi? 

- Csak.. viccelek.. - mondtam komolyabb hangsúllyal, mi ez a tekintet Ken... - Csak segítek neki mert.. megtetszett neki a barátnőm.. legalábbis gondolom mert nem tudta végig mondani, biztos zavarban volt. - mosolygok. 

- Ahaaa. 

- Ne nézz már így.. tiszta olyan a tekinteted mint egy féltékeny pasinak! - raktam kezem arcára hogy eltakarjam azt. 

- Talán mert az is vagyok - motyogta.

- Menjünk aludni - álltam fel.

- Jó. - nyújtotta a kezét majd felhúztam. 

Tudom hogy lehetne több is közöttünk, de attól félek hogy ha kijelentenénk hogy együtt vagyunk vagy elköteleznénk magunkat.. már unalmas lenne, hisz mindenen átmentünk már, tudom hogy Ken azért nem tud barátnőd szerezni mert mindenki azt hiszi hogy minden nap rajta lógok, és hogy együtt vagyunk. Én talán azért nem akarok barátot még mert szeretem a szabadságot, és úgy sem találnék senki olyat aki elfogadná a barátaimat, és a velük kialakított viszonyomat. Persze rossz érzés mikor lányokkal látom őket.. Hyuk is olyan fiatal, de egy tündéri barátnője van, úgy irigylem őket.

- Jó éjt~ - ugrott be az ágyba Ken majd egy nagy cuppanósat nyomott arcomra, jóét pusziként. Majd nekem hátat fordítva oldalára feküdt. Tudom hogy az éjszaka folyamán a nagy rángatózásai miatt megbánom, de annyira szokásommá vált már hogy önkéntelenül is a hátához bújok. 

- Jó éjt - motyogom, majd Ken ütemes szuszogását hallgatva elalszok.

folyt. köv.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

+ Back to the blog?