- Ken ébresztő, nem fogok megint miattad elkésni! - lökdösöm az ágyon a még mindig durmoló Kent, de semmi nem használ. Végül feladtam, mert csak dünnyögött valamit majd megfordult... Egy cetlire ráírtam hogy ne legyen itt mikor hazajövök, majd a fejére ragasztottam és indultam a suliba.

- Kyungrii várj meg - hallom az iskola folyosóján barátnőm hangját.

- Eunji! Mi ez a vidámság - mosolygok rá. Biztos sejti hogy Hongbinnek tetszik, mindig olyan jól kijönnek egymással.

- Nem tudom mire gondolsz - fújja ki magát, lassan tovább sétálunk.

- Hallod, tetszik neked Hongbin? - huzogatom a szemöldököm.

- Mi ez a kérdés hirtelen? - néz rám értetlenül. - Csak nem be akarod hálózni őt is?

- Őt is? Hálózni? Én? Miről beszélsz? - nézek rá értetlenül, de válaszát meg sem várom, hisz kérdésemre nem felelt. - Na, komolyan kérdeztem! Szerintem bejössz neki. - mosolygok.

- Képzelődsz, biztos nem én jövök be neki, tizennyolc éves, jól néz ki, kedves de nem az én esetem. Meg egyébként is... veled van olyan jóba.. nem szoktad észrevenni hogy néz rád? Minden szavadon elpirul. - magyarázta.

- Érdekes - elgondolkoztam barátnőm szavain, meg hogy Hongbin ma milyen céllal akar velem találkozni, igaza van Eunjinek hogy mellettem mindig olyan szégyenlős Bin.. de akkor mi ez az egész...

Miután elköszöntem Eunjitől mentem egyenesen a terembe majd átadtam magam az unalmas tanóráknak. Ken nem jött be, remélem nem aludta magát a halálba... de mondjuk mindig ezt csinálja, azt tetteti hogy alszik, csak hogy ne kelljen bejönnie.

A tanítás után siettem az iskola bejáratához, már ott várt Hongbin, vele sem találkoztam egész nap, mondjuk igaz hogy az iskola két külön épületében vagyunk, ráadásul szakmai órákon. 

- Szia - köszöntem neki mosolyogva.

- Szia - üdvözölt, szokásos szégyenlős mosolyával.

Furcsa volt mert nem épp beszélgettünk most a park felé menet, annyi volt a beszéd tárgya hogy milyen napom volt, mi van a többiekkel és ennyi. Egy fagyis kis bódénál kötöttünk ki, Bin az én fagyimat is kifizette, majd leültük a szökőkút peremére. 

- Köszi a fagyit - kóstolgattam a hideg édességet.

- Nincs mit. - mosolygott, kicsit unalmas a helyzet.. Kennel már rég izomfájdalmakkal fetrengenénk a földön. De miért is gondolok megint rá... jajj az a hülye remélem már kialudta magát és haza ment... írhatott volna legalább egy sms-t..

- Szóval igazából - szakította meg gondolkodásom Hongbin, meglepődve kaptam rá a tekintetem, túlságosa elbambultam.

- Á! Eunji! - pislogtam.

- Nem miatta hívtalak el. - nyögte ki halkan. Pedig annyira reméltem hogy nem ezeket a szavakat hallom majd.

- Tessék? - rákérdeztem, pedig tisztán hallottam mit mondott.

- Már az ajtóba elakartam mondani, de annyira túlkombináltad hogy megsem tudtam már szólalni - nevetett szerényen.

- Hongbin...

- Tudom hogy túl gyávának tartasz.. de nem vagyok az... csak ez az első hogy olyasvalaki tetszik mint te.. egy olyan felszabadult és szép lány mint te... és mindig azon gondolkozok miket tudnék mondani amivel nem égek be... mert mindent képes vagy kiviccelni... de én akarom hogy tudd hogy már régóta tetszel nekem.. és azt is tudom hogy fiatalabb vagyok de.... - sorolta a szavakat egymás után, de a végén mutatóujjamat ajkai elé tettem.

- Huhh.. ezt így betanultad? - néztem rá csodálkozva, mire megcsörrent a telefonom. Nagy nehezen előkotortam a táskámból, Ken hívott, de mielőtt felvehettem volna, Hongbin rárakta a kezét a telefonra. Mintha kicsit remegett volna.

- Ne vedd fel, kérlek. - kérlelt halkan, tekintetem rám emeltem, mintha közelebb került volna az arca.. a keze lassan felfelé vándorolt a karomon, a hideg is kirázott. Nagy szemeibe bámultam, a telefon még mindig rezgett a kezembe. Arca közeledett. Mi történik velem miért nem tudok megszólal.. gondolkodni vagy valami.. hahó Kyungri... ezzel elszúrsz mindent. De mielőtt cselekedhettem volna, ajkai már az enyémeimet érintették, és lágyan megcsókolt.  Keze már a nyakamon volt, hajamba túrt ujjaival. A telefon rezgése leállt. Csak a szívem kalimpált ezerrel. Majd finoman, halk cuppanás kiséretében eltávolodott ajkunk, és arcunk is. Sóhajtva a földet bámultam, Hongbin óvatosan kihúzta ujjait hajamból. Mintha a végtelenségik tartott volna ez a pillanat, pedig csak egy perc lehetett, a fagyi sem olvadt meg a kezembe szinte. Összekulcsolta ujjainkat majd felálltunk, és tovább sétáltunk. Soha nem fordult még elő hogy nem beszéltem volna ilyen sok ideig... de most nem jöttek a szavak a számra. Tudtam hogy ha belemegyek ebbe.. neki hazudok, és magamnak is.. de ha meg nemet mondok.. azzal megbántom.. és ilyet soha sem éreztem.

Abba a hibába estem, hogy abba kezdtem bízni hogy ez lesz a legjobb mindenkinek.

Sokáig sétálgattunk, sötétedett mire elindultunk haza fele. Hongbin elkisért hazáig, láttam hogy ég nálunk a lámpa, Leo biztos már itthon van.

- Köszönöm hogy eljöttél velem. - újabb lágy csókot ejtett meg ajkaimmal, mire én csak kedvesen mosolyogtam, majd elköszöntem tőle, mire megfordultam a ház felé, láttam hogy a függöny megmozdult.... kissé kínosan érzem most magam.

- Megjö... - lépek be a házba, veszem le a cipőmet... erre kivel találom magam szembe....

- Jóestét ... - nézett rám pókerarccal Ken.

- Mit keresel itt... mondtam hogy menj haza. - kerültem ki, mire megragadta a csuklómat.

- Jól érezted magad? 

- Együnk éhes vagyok.

- Na szép.. első randi és nem étterembe mentetek? - erre a kijelentésére ránéztem.

- Honnan..

- Ne mond már hogy neked nem esett le hogy mennyire oda meg vissza van tőled. - húzta fel egyik szemöldökét Ken. - Bár innen az ablakból eléggé úgy tűnt hogy jól ment minden...

- Szia Leo - köszöntem a hátunk mögött álló bátyámnak, aki jó pár perce figyeli az eseményeket szó nélkül.

- Á a felmentő sereg! - vigyorogva vállonveregette Ken a bátyámat. -Tudod Leo a télnek már rég vége, nem most kell aktiválnod magad a téli álmodból. - nevetett saját viccén Ken, persze Leo csak a szokásos megöllek nézésével nézett tovább Kenre. Leo persze visszavonult szobájába.. legalább segíthetett volna hazaküldeni Kent..

- Hívtalak.

- Elfoglalt voltam - kerültem ki Kent, és a konyhafelé vettem az irányt majd kerestem valami kaját és leülltem enni.

- Kyungri - ült le velem szembe Ken.

- Figyelj... tudom hogy hülye voltam.. nem kellett volna.. de ilyet még soha sem éreztem... kicsit olyan mintha újra a szüleimre találtam volna... mert olyan kedves velem.. tudod milyen... nem bántana.. meg aranyos volt amiket mondott.. de amikor hívtál... nem is tudom miért nem vettem fel.. ha felveszem akkor már rég itthon lennék és nevetnénk ezen. De nem ez történt.. neked is meg kell értened.. mi csak.. mi ketten Ken... te és én.. tudod hogy mi van.

- Dobtál. - vágta rá Ken.

- Idióta.

- Nem fogunk már annyit nevetni - biggyesztette le a száját. - Mindig vele leszel.. irigy vagyok

- Most is veled eszek, most is nálunk vagy.. és gondolom megint itt fogsz aludni is.

- Épp ezaz, én vagyok veled és nem te velem. - nézett a szemembe.

- Még is én akartam többet és te nem. És most még is te vagy féltékeny és nem én.

- Mert most neked van valakid és nem nekem.

- Akkor keress valakit, akinél tenghetsz lenghetsz. - válaszoltam vissza durvábban, mire Ken csak annyit válaszolt hogy jó, felállt majd távozott. Otthagyott.. most az először... először vesztük össze.. Miért olyan se veled se nélküled feelingű a kapcsolatunk...

Meg se ettem amit kiraktam magamnak, elmentem zuhanyozni majd bemásztam az ágyba, de aludni nem tudtam csak vergődtem. Ha lehunytam a szemem csak a délután játszodott újra a fejembe, megspékelve Ken szavaival. 

- Ahj.. éjfél van már... - pillantottam az órára. Gondolkoztam hogy vajon Leo ébren van e még.. de nem érdekelt.. fogtam a párnám és elindultam a szobája felé. Halknak bekopogtam, és csendben benyitottam. Mire az fogadott hogy a drága bátyám fejhallgatóval a fején még mindig ébren van és netezik. A laptopjával az ölébe az ágyon feküdt. Rámnézett, mire elindultam felé, remek még van mellette hely. Levette fejéről a fejhallgatót, nem szólt semmit, én meg bemásztam mellé, hasonfeküdve a fejemet a párnába nyomtam.

Egy ideig csak csöndben elvoltunk egymás mellett, néha hallottam hogy valamit gépel még Leo, majd kikapcsolta a gépét és lerakta az asztalra. 

- Tanulj meg nemet mondani.. - motyogta.

- Abba csak te vagy tehetséges sajnos. - morogtam a párnába.

- Ez neked sem jó, akkor nem értem miért így döntöttél. - érzem ahogy betakarózik mellettem majd kényelembe helyezi magát.

- Aludhatok itt? - erre nem kaptam választ, csak annyit éreztem hogy Leo megfordult. A csöndet hallgatva én is elálmosodtam. Hiányzik Ken szuszogása... Leo még aludni is némán alszik... de örülök hogy azért érdekli hogy mit érzek.

folyt. köv.

Szokványos vasárnapi délutánt tartok itthon. Unatkozok, és gyönyörködök bátyám kifejezéstelen mozdulatain. Főz. Komolyan néha elgondolkozok azon hogy miért ilyen, ha idegen élne nálunk valószínűleg azt hinné hogy süket néma szegény. Régen teljesen más volt, mondjuk nem mintha akkor többet beszélt volna, de sokkal felszabadultabb volt. Még is úgy érzem hogy boldog, az apró dolgok boldoggá teszik. Gyerekek, állatok, főzés.. evés. De hiányzik a sok beszélgetés, mert manapság ez csak annyiból áll hogy én kérdezek, vagy mondok valamit ő meg annyival válaszol hogy "Nem", "Ne csináld.", "Túl hangos vagy.". Mióta megismerkedtem a barátaival ilyen. Bár lehet azt is nehezen viseli hogy felnövök. A bátyám gyakornok az egyik idol cégnél, a csoporttársaival ismerkedtem meg pár évvel ezelőtt. És kialakult a kis baráti csoportunk, persze nem Leo az elemes központbeli tagja azt meg kell hagyni. Rólam csak annyit hogy mindenki azt hiszi - legalábbis aki nem ismer - hogy egy divatmániás kis fruska vagyok, csak az öltözködés,  a smink és a bulizás a mindenem. De ez nem igaz. Nem véletlenül vannak csak fiú barátaim, tény hogy szeretem a szép dolgokat, adok magamra, de a fiús énemet soha nem tagadtam le. Szeretek viccelődni, nevetni, szórakozni, főleg ezzel a csapat hülyével. Nem véletlenül ismerkedtem meg Kennel sem. Még a gyakornok korszak előtt került az osztályba, sokat viccelődött, persze ez már a többieknek túl sok volt, de én értettem  a  humorát, a szomorú napjaimat mindig feldobta. Közel kerültünk egymáshoz, legjobb barátok lettünk, bár persze viccből minden hülyeséget kipróbáltunk együtt, mint például "Jajj úgy sem meritek megcsókolni egymást mert biztos az egyikőtök többet érez." - persze ennél a résznél jött a csókjelenetünk, és annyiszor viccelődtünk már ezzel hogy természetessé vált -  vagy "Figyelj Kyungri van egy lány, szeretném elhívni randira, hogy tudnám felkelteni a figyelmét?" Ken nő csábász korából, aztán a teljes randit eljátszottuk ketten, a végén olyan jól éreztük magunkat hogy ellett felejtve a kiszemelt lány. Majd jött az ötlete hogy jelentkezik egy idolcéghez gyakornoknak, ennek megörültem, bátyámnak is szóltam, hisz gyönyörű hangja van. Sikeresen bekerültek mind a ketten, Leo pechére egy csoportba. Pechére persze, hisz utálta Ken-t már akkor is, valószínűleg azért mert mindig együtt lógtunk. 

- Kész - rakta elém a még forró gőzölgő rament Leo.

- Remek, szerintem a fiúk is nemsokára beesnek. - csaptam össze mosolyogva kezem, majd megszimatoltam az ebéd illatát. Leo nem várt, szedett magának, és evett, nincs olyan képessége hogy kajánál várjunk a másikra. Majd csörgött a telefonom, Ken hivott felvettem.

- Vauf Vauf - ugatott bele a telefonba mint egy kifejlett kutya, mindig ezt csinálja.

- Tudod mi a kapunyitó! - Ravi hangját hallottam a telefonba, majd hátulról Hongbin nevetését is meghallottam.

- Ken igyekezzetek, Leo mindjárt megeszi az egészet - nevetek, bátyám felnéz rám, szokásos gyilkolással teli szemével, mire én csak egy puszit dobok neki. Ki se kellett mondanom már viharzottak be az ajtón mindannyian. Csak hárman jöttek, Hyuk biztos a barátnőjével van, N meg dolgozhat.

- Kyungriiiririririri - ugrándozik Ken, szokásos üdvözléses eső táncunkat járjuk el, majd sorra köszönök Ravinak és Hongbinnek is. Leo már be is fejezte az ebédjét, be is vonult a szobájába.

- Köszi az ebédet Leo!! - kiabálva integetett utána Ken, majd mindannyian az asztalhoz települtünk.

- Mi az a hátizsák? - mutatok a falhoz, ahova Ken bigyesztette a táskát. -Ugye nem akarsz megint itt aludni?! - nézek rá.

- Na - pislog ártatlanul.

- Ken! Tiszta lila foltos vagyok... vergődsz egész éjjel - mutogatom a múltkori itt alvásának  nyomait.

- Pedig én tökéletesen alszok melletted! - szürcsöli a tésztát. Raviék csak vigyorogva követik a beszélgetést, Hongbin természetesen nagyobb hangot ad nevetésének.

Nem is tudom mióta vált hétvégi szokásunkká az egymásnál alvás, de mint az oviba, mesét olvasunk, animációs filmet nézünk, csitítom Ken-t nehogy Leo betörje az ajtót és megölje. Meg szeret Ken rémtörténeteket mesélni... amitől ő tök nyugodtan horkolva alszik, de én meg nem alszok semmit egész éjszaka. 

Mikor végeztünk az ebéddel beküldtem őket a nappaliba TVzni, addig gondoltam nyugiba elmosogathatok.

- Segítek - jött oda mosolyogva Hongbin.

- Ugyan nem kell, vendég voltál - veszem el a tányérokat a kezéből, de szerencsétlenül fogtam meg és majdnem kiesett a kezemből, Hongbinnak hála nem a földön landolt, mert segített megtartani. Arca túl közel került hozzám, nagy szemeit bámultam, néha akaratlanul is elgondolkozok azon hogy hogy lehet valaki ennyire jó képű.

- Te egyre jobb képűbb vagy Bin. - mosolygok rá, mire zavarba jön és aranyosan kuncog egyet. Komolyan mint egy kis kutya olyan aranyos ez a gyerek, folyton nevet mindenen, segítőkész, jól néz ki. 

-Uiiiii - csúszik be a konyhába Ken hírhedt malac visításával.

- Most elrontottad a pillanatot! - rúgnék bele de elkapja a lábamat mire elvesztem egyensúlyom és elvetődők a padlón, szerencsére a tányérok már rég Hongbin kezében vannak, de a kezemen lévő hab szállt szanaszét a konyhába. 

-Idióta - bökdösöm nevetve. Verekedünk a konyhapadlón, a többiek könnyezve szórakoznak rajtunk.

- Nem szép dolog ilyen kupit csinálnod Kyungri! - vált komoly hangra.

- Így gondolod?!! - teszem csípőmre a kezeim - Akkor nyomás mosogatni! - közlöm vele vigyorogva, kiveszem a tányérokat Hongbin kezéből, és az övébe nyomom őket. - Fighting! - veregetem meg a vállát, majd kissé sántikálva tovább állok és kényelembe helyezem magam a kanapén.

Esteledett már ezért Ravi és Hongbin már hazafelé készülődött, Ken elbóbiskolt a nappali közepén a földön, én meg kikísérni készültem a fiúkat.

Kiengedtem őket, Ravi már rég a kapun túl volt, de Hongbin gyorsan visszafordult, nagyokat pislogtam rá.

- Valamit bent hagytál? - fordulnék meg mire finoman megfogja a karom.

- Öhm, nem, csak azt szerettem volna kérdezni hogy holnap.. suli után.. ráérsz? - mosolyog zavarában.

- Hmm.. igen.. miért? Mit tervezünk a csapattal? - mosolygok én is.

- Nem, nem a csapattal. Csak te meg én.

- Tessék? - mire meglátta meglepődött arcom, úgy tűnt mint aki gyorsan más ötlete keres amivel elcsalhatna.

- Á! Biztos tanács kell, láttam hogy szemezgettél a barátnőmmel a múltkor! - bököm meg mellkasát.

- Hát igazából.. - vakarta meg fejét..- de a többieknek ne..

- Jó jó persze ne aggódj! Akkor holnap suli után - vigyorgok majd adok neki búcsúpuszit és integetek kedvesen. 

- Köszi az ebédet - integet ő is majd siet Ravi után. Visszatolatok az előszobába, és miközben zárom be az ajtót végig azon jár az eszem hogy milyen szerencsés a a barátnőm hogy ilyen fiú érdeklődik iránta, de mikor megfordultam minden gondolatom elillant, annyira megijedtem.

-Ááá! Jézusom Ken!! Ezt ne csináld többet! - visítozok toporzékolva, Ken úgy gondolta hogy vicces ha egy zseblámpával az arca előtt a sötétben megijeszt. Leo a zsivajra álmos arccal kibámult a szobaajtóján, majd tudomásul vette hogy mi történt, és egy sóhajtást hátrahagyva visszavonult. Még a könnyem is kicsordult ijedtemben.

- Majdnem bepisiltem hülye -  fogom mellkasom. 

- Én jobban megijedtem tőled - tör ki nevetésben Ken.

- Ah.. idióta - sietek el mellette egyenesen a mosdóba.

-Amúgy mit akart Bin? - áll meg a zárt fürdőajtó túloldalán.

- Figyelj bejönni nem akarsz esetleg? - utálom mikor ilyenkor jön rá a beszélhetnék, olyan kínos mikor hallatszik a csurgatás.. azért vannak határok. Főleg ha bejön pisilni mikor én fürdök az a másik amivel kilehet kergetni, jó  hogy ennyire barátok vagyunk meg minden, nem is zavarna igazából.. de mi lesz a következő? Kézen fogva megyünk nagy vécézni? 

- Jó jó, de már megszoktam  a csurgatásod dallamát, inkább válaszolj és akkor nem hallatszik! - hallom hangján ahogy próbálja visszatartani a nevetést.

- Úúúú te hallod, meghalsz - fejezem be a vécézést, felhúzom gyorsan nacimat, lehúzom a wc-t és vágtatva rohanok ki, kicsapom az ajtót és ráugrok. Ő csak nevet az egészen, de én akkor sem kegyelmezek neki. Sajnos minden verekedésünk csak azzal végződik hogy kifekszünk a nappali közepére és lihegve pihenjük ki a küzdelmet. Erre Ken mindig azt mondja hogy biztos úgy nézünk ki ilyenkor mint egy pár szeretkezés után.

- Szóval? - fordul felém, kezét hasán pihentetve, ő is kapkod a levegő után.

- Hm?

- Bin, mit akart Hongbin?

- Nem mondhatom el! - fordultam én is felé.

- Légyszíves - pislog nagy szempilláival rám és közelebb csúszik.

- Randim lesz vele - mondtam nevetve mire csak elkerekedett döbbent szemekkel nézett rám.

- Randi? 

- Csak.. viccelek.. - mondtam komolyabb hangsúllyal, mi ez a tekintet Ken... - Csak segítek neki mert.. megtetszett neki a barátnőm.. legalábbis gondolom mert nem tudta végig mondani, biztos zavarban volt. - mosolygok. 

- Ahaaa. 

- Ne nézz már így.. tiszta olyan a tekinteted mint egy féltékeny pasinak! - raktam kezem arcára hogy eltakarjam azt. 

- Talán mert az is vagyok - motyogta.

- Menjünk aludni - álltam fel.

- Jó. - nyújtotta a kezét majd felhúztam. 

Tudom hogy lehetne több is közöttünk, de attól félek hogy ha kijelentenénk hogy együtt vagyunk vagy elköteleznénk magunkat.. már unalmas lenne, hisz mindenen átmentünk már, tudom hogy Ken azért nem tud barátnőd szerezni mert mindenki azt hiszi hogy minden nap rajta lógok, és hogy együtt vagyunk. Én talán azért nem akarok barátot még mert szeretem a szabadságot, és úgy sem találnék senki olyat aki elfogadná a barátaimat, és a velük kialakított viszonyomat. Persze rossz érzés mikor lányokkal látom őket.. Hyuk is olyan fiatal, de egy tündéri barátnője van, úgy irigylem őket.

- Jó éjt~ - ugrott be az ágyba Ken majd egy nagy cuppanósat nyomott arcomra, jóét pusziként. Majd nekem hátat fordítva oldalára feküdt. Tudom hogy az éjszaka folyamán a nagy rángatózásai miatt megbánom, de annyira szokásommá vált már hogy önkéntelenül is a hátához bújok. 

- Jó éjt - motyogom, majd Ken ütemes szuszogását hallgatva elalszok.

folyt. köv.

Szereplők:

Név: Leo, Taekwoon
Kor: 21
Család: fiatalabb lánytestvér - Kyungri

Név: Ken, Jaehwan
Kor: 19
Legjobb barát: Kyungri

Név: Hongbin
Kor: 18
Közel áll: Kyungri

A többi VIXX tag esetenként feltűnhet.